Egyrészt adott Columbus, a szégyellős, magányos, félénk kollégiumi srác, aki átvészelve az apokalipszis első hullámait felkerekedik hogy megtalálja szüleit Ohio államban. Túlélésének kulcsa kettős. Megfelelően gyáva és félős, de ez őt valamilyen csoda folytán életben tartja, amikor kell akkor elszalad, másrészt felállított magának szabályokat, melyek segítenek neki a túlélésben. A szabályok mindig szem előtt tartásával, és szigorú betartásával biztosítja magának a legjobb esélyt a túlélésre. Kicsit mosolyogtatónak tűnik eleinte, de beválik, hiszen Columbus még mindig életben van, hetekkel a fertőzés kitörése után is. Útja során összetalálkozik Tallahassee-vel, aki ellentettje a szégyellős srácnak. Ösztönember, laza, improvizatív, és szarik a családi kapcsolatokra, egyetlen célja a megmaradt rothadó világban hogy minél több zombit megverjen, és minél több Twinkie süteményt találjon. A páros nem akármilyen kalandokba keveredik, miközben újabb túlélőkre bukkannak, és megismerhetjük a két karakter előtörténetét is.
A zombik pontosan olyanok mint amilyennek lenniük kell. Ha kell riogatnak, nyálaznak, harapdálnak, de helyzettől függően buták és nevetségesek, beleszaladnak a pofonba. Nem annyira félelmetesek, de a film nem is ezt tűzte ki célul. Később két teljesen különböző hősünknek már nem csak az élőhalottakkal, hanem a túlélőkkel is meg kell harcolniuk. A köréjük font történet nem extrás, nincs benne semmi kifejezetten megkapó, de az ember nem is nagyon figyel rá. Leköti a figyelmét, a minden percben ránk leső poénok és vicces párbeszédek.
Nagyon ritka hogy egy filmben sikerül megtalálni a humor-zombi kettős tökéletes összetételét, de itt összejött, igazából ezen kívül a Shaun of the Dead c. brit produkciót tudnám megemlíteni ahol ez sikerült. Van kellő nevetés, eredeti poénok és helyzetkomikumok.