The Last Man On Earth - 5.5

Az Utolsó ember a Földön, minden bizonnyal a világ egyik legkorábbi zombis horrorfilmje, és a maga idejében talán a leghíresebb is. Az 1964-ben készült fekete-fehér film még most is sok toplistában élen jár a horrorfilmek között, a magukat szakértőnek tekintő zombibuzik pedig a legjobbak közé sorolják. Ezt alátámasztja a 6.9-es imdb pontozás is. A mai véres horror filmekkel persze nem veszi fel a versenyt, de nem is egészen igazságos az összehasonlítás, hiszen közel 60 éves hátrányból indul.

A történetünk teljesen rendben van, még ma is gond nélkül megállja a helyét, sőt. A Will Smith féle Legenda vagyok c. film tulajdonképpen egy elég sok párhuzamot felvonultató koppintásnak mondható. Főhősünk, Dr. Robert Morgan egyedül ébred egy elhagyott házban. A dolog nem újdonság számára, hiszen már három éve mindenki meghalt körülötte, és egyedül harcol az élőhalottak ellen. Az idők folyamán már megtanulta hogyan kell távolt tartani a házától az éjszaka előmerészkedő szörnyeket, hogy aztán nappal túlélők, készletek után kutasson. Sokat szorong és visszaemlékezései során megtudhatjuk mi is történt családjával a járvány kitörése idején. Kutatásait már abbahagyta, beletörődött hogy nincs gyógymód, keresése során pedig kezdi feladni a reményt, szinte már átoknak tekinti hogy egyedüli emberként immunis a zombivírusra, ám ekkor élő emberek nyomaira bukkan, a nyomokat pedig hamarosan tényleges túlélők is követik.

Említettem, hogy a film komoly átfedésben van a Legenda vagyok c. filmmel, nem is kicsit, csak hogy néhányat említsek;
Neves kutató, aki a járvány orvoslásán dolgozik, dolgozott | Egyedüliként immunis | Éjszaka szörnyek, nappal keresés | A járványban elveszített család | 3 éve van egyedül | Nő túlélőre bukkan | de ha megerőltetem magam, egészen biztosan találnék még.

Azonban, a sok elismerésre méltó dolog mellett a filmen igenis látszik a 60 év nyoma, mai szemmel már nem igazán félelmetes, parás. Egyedül éjszaka, adott körülmények között sem volt egy parás pillanatom sem, emellett a történet vontatott, a sok narráció és elmélkedés inkább a nyomasztó környezetet próbálja meg átadni, de ezt sem igazán sikerül. Végeredményben unalmas, de elgondolkodtató film. Aki szeretne betekintést nyerni milyen is volt egy ütős horrorfilm nagyszüleink korában, akkor hajrá.

Cowboys vs. Zombies aka. The Dead and the Damned - 3.2

A filmet az egyik népszerű torrent oldalon láttam meg először és ezzel a címmel, azonnal elhatároztam hogy meg is nézem. Bár nem igazán tudtam mégis hogyan fog kinézni egy zombie-horror-western, de sejtéseim voltak. Még jó is kisülhet belőle, bírom a western-t, és a hatlövetű Coltos Walking Dead-es jelenetekért is odavagyok, persze tudom, ez nem egészen ugyanaz.

Filmünk egy magányos fejvadászról szól, aki igyekszik minél több vérdíjat bezsebelni a rosszfiúk elfogásával. Hírt kap egy veszélyes indiánról, akinek a nyomába ered egy csinos szőke lánnyal az oldalán, akit majd csalinak szán. A vadászat közben nyomon követhetjük mi zajlik a közeli városban, mi más, mint zombijárvány. Az erdőben egymás farkát kergető hármas csak akkor veszi észre a bajt, amikor már körül vannak véve a élőhalottakkal. Számomra furcsa volt hogy jóval több zombit öltek meg a film során, mint amennyinek a kisváros lakossága tűnt. Beütött a James Bond betegség is, a szereplők annyi töltényt használnak fel, amennyivel a líbiai felkelők simán bevették volna Tripoli városát.

Ha pozitívumot kell említenem, egy dolgot biztosan ki tudok emelni, méghozzá az indokoltnál jóval több női mellet. Ráadásul a jobbik fajtából, talán engem is ezek a jelenetek segítettek át a film unalmasabb pontjaim, és büszkén mondhatom végignéztem a kevesebb mint másfél órás szörnyedelmet. Sok zombi, sok lövöldözés és sok halál. Összességében nem volt annyira borzalmas, vannak ennél sokkal rosszabb filmek is, viszont ha valaki szórakozni is akar, akkor kerülje el.

Deadgirl - 6.1

Nem tudtam mire számítsak, amikor leültem megnézni. Talán ennek is köszönhető, hogy a rövid felvezetés után odaszögezett a képernyő elé, és hipnotizált. A film egy kivételes produkció, ám nem követi azt a vonalat, amit a zombis filmek 99%-a képvisel, éppen ellenkezőleg, kiveszi a koponyádból az agyadat és megeteti veled, mindezt úgy hogy még élvezed is. Erre engem az imdb nem figyelmeztetett, az 5-ös osztályzattal egy közepesen ijesztő valamire számítottam.

Egy átlagos ember megrémül, ha egy elhagyott elmegyógyintézet sötét alagsorában kell kutakodnia, még jobban megrémül ha az egyik elhagyott szobában egy meztelen nőt talál lekötözve, és azonnal segítséget hív. Azonban két főhősünk nem átlagos ember, táncolnak a józan ész határán és sokszor túl is lépnek rajta. A pincében talált lányra a kezdetektől fogva betegesen tekintenek, és nem telik el sok idő mire egyik főszereplőnk, JT szexuális játéknak használja fel. Nem veszi kedvét az sem, hogy a nő valójában halott, talán évek óta éhezik a pincében, mégis jól láthatóan mozog, harap, és még a pisztolylövéseket is túléli. Eközben Rickie komoly aggodalommal nézi barátja viselkedését, és megpróbál mentőakciót szervezni a lekötözött nőnek. Ez nem sikerül, sőt, idővel még nagyobb őrület kerekedik a történetből, többen csatlakoznak JT-hez, a zombi egy közkézen forgó tárgy lesz, akin naponta többször átmennek, az elmebeteg JT jóformán le is költözik a pincébe, hogy bármikor igénybe vehesse a nőt. A film vége felé Rickie is kezdi elveszíteni a fejét, bár még küzd, nyomokban feltűnik hogy megpróbál helyesen viselkedni, de aztán átadja magát beteges gondolatainak, teljes mértékben.

Nem tudjuk meg hogyan került oda, egyáltalán hogyan lehetséges hogy még mindig mozog, de megtudjuk hogy ha nincs lekötözve, akkor igen is veszélyes. A film maga inkább nyomasztó, mint félelmetes, az ember sokszor kap az arcához borzalmában, összességében pedig egy jó filmnek mondanám, az alternatív történet miatt. Aki horrort és félelmet akar, annak nem, de akinek van egy unalmas estélye ahol szeretne kicsit elszakadni a normálistól, az bátran essen neki.


[Rec] - 7.6

Nem különösebben beharangozott, mégis ismert filmről van szó, a csúnya amerikaiak már le is koppintották, szinte jelenetről-jelenetre, ami már kizárja hogy borzasztóan szar legyen. És nem is az. Az imdb kimagasló 7.6-os értékelést adott, amivel veri az én személyes kedvencemet, a Dawn of the Dead remake-t, és holtversenyben áll a 28 days later c. tömény zombiélvezettel. Ennek ismeretében viszonylag nyugodtan leülhetünk megnézni a filmet, mert nagyon melléfogni nem tudunk.

Történetünk éjszaka játszódik, az aranyos Ángela Vidal riporternő és operatőre egy tűzoltóállomást figyelnek meg kamerájukkal, hogy bemutassák a nézőknek milyen is valójában az élet. Ahogy azt Angela észreveszi, unalmas. A tűzoltóságon alvás, kosarazás, kaja, punnyadás megy egész éjszaka, ezért reménykedik benne hogy lesz valami izgalom, amivel lekötheti a nézőket. Szerencséje van. Szereplőinket egy kérdőjeles esethez riasztják, egy négyemeletes lakóházba.Vidal nagyon erőlködik, hogy a képernyő előtt ülő embereket szórakoztassa, nem nagyon kell törnie magát, mert a lakóházban elszabadul a pokol. Miután a tűzoltók megtalálják a riasztás tárgyát, az idős nő megharapja egyiküket, és mielőtt észbe kapnának, karantén alá zárták őket. A bentiek halálra vannak rémülve, mivel valami van odabent, ami szépen lassan elkezdi tizedelni a lakókat, akik nem egyszer össze is szarják magukat.

A kamerán keresztül sikerül bemutatni a zombikat igazán félelmetesnek, a szűk helynek köszönhetően pedig az élmény hatványozódik. A túlélők megpróbálnak biztonságba helyezkedni, kevés sikerrel, és ahogy a félelem nő, szépen lassan egymás ellen is fordulnak, keresik a kijáratot, és elkezdik keresni az egész zombifertőzés okát is. És ennyi elég is, maradjon meglepetés a végére. Lényegében a film nagyon jó, élvezhető, félelmetes, parás, minden horrorkedvelőnek szívesen ajánlom.


Zombie Apocalypse - 5.9

A filmre véletlenül bukkantam rá, a YouTube dobta fel a bemutatóját teljesen véletlenül, ami után elismerően bólogattam, nem is rossz. Első dolgom volt utána keresni imdb-n is, ahol egy nem túl előnyös pontszám után rátaláltam a legnagyobb koporsó szögre ami filmet érhet. Asylum produkció. Azok számára, akik nem tudnák, az Asylum a B kategóriás ócska koppintott filmek zászlós hajója, olyan csodák fűződnek a nevükhöz mint a Csodálatos Thor, Megacápa az óriáskrokodil ellen, 2010: Moby Dick, Titanic II, Paranormális jelenségek, Transmorphers - Robotinvázió, Gyilkos cápa vs. óriáspolip, Terminators - Nincs megváltás, Világok harca 2: Második hullám, A Karib-tenger ördöge, és sorolhatnám. A filmcímek nem véletlenül hasonlítanak a nagy hollywoodi filmekhez, ez szándékos.

Volt már szerencsém néhány Asylum produkciót látni, és beleremeg a térdem ha arra a sok elbaszott jelenetre gondolok amit ezek a világra hoztak már. DE! A film egészen jó, sőt, ütős!

Nagyon sokat fejlődött az Asylum, az eddigi legjobb filmük a mostani, és ha tudják tartani ezt a színvonalat, hamar kikeveredhetnének abból a kétes hírnévből ami az évek alatt már rájuk száradt mint az ondó. A szereplő kiosztás jó, a Dawn of the Dead c. legendából itt a feka hústorony, Kenneth, és sok számomra ismeretlen, de nem teljesen ügyetlen színész, és persze rengeteg csinos nő. A személyiségek eltérőek, van néhány egyforma, de lényegében külön szerepet játszik mindenki, nem volt gondom vele hogy mindenkit külön tudjak kategorizálni.

A zombik rendben vannak, ijesztőek, kiválóan vannak sminkelve, jól játszanak, és sok pörgős jelenetet biztosítanak a számunkra, sok a vér, és nagyon sok a zombi. A film készítői sok helyen figyeltek a hitelességre, ez például a felszerelés, és a ruházat, a legtöbb ember ugyanis nem pisztolyt, gépfegyvert hord, hanem machetet, buzogányt, nyílpuskát, olyan dolgokat amik nem vonzzák oda az élőhalottakat kilométerekről is, és nem kell aggódni az újratöltés miatt sem. A ruházat mindenkin csapzott, izzadt, koszos, ahogy annak lennie kell, hiszen közel fél éve omlott össze a civilizáció, azóta a smink és a fodrász jelentőségét vesztette.

A túlélő csoportok célja egy sziget, ami elméletileg biztonságos. Erre több forrás alapján támaszkodnak, több jel is bizakodással töltheti el őket, persze van aki kételkedik is benne, de nagyon mit tenni nem lehet, a készletek mindenhol fogyóban vannak, mindenki unja az állandó túlélő harcot, ezért meg kell próbálni. Szereplőink találkoznak egy másik csapattal, a menekülés az egész film alatt folyamatos, ahogy a keresgélés is a szükségletek után.

A film végül is jó volt, bár talán kicsit unalmas, az állandó menekülés, felderítés, keresgélés és elbújás nem sikerült kellően változatosra és izgalmasra, de mindenképpen nézhető a film, bármennyire is kőkemény Asylum.

Redneck Zombies - Agrár zombik - 1.3

Az Agrár zombik c. horror komédia több mint 20 éve készült, ránézésre rendkívül alacsony költségvetésből, és szerény lehetőségekkel. Sajnos a filmen ez nagyon erősen meglátszik, komédiához képest egyáltalán nem vicces, horror ellenére pedig nem ijesztő. Azért csak megnéztem, és csak rá szánom azt a 10 percet hogy írjak is róla, én barom.

A történet több szálon fut, külön követhetjük az áldozatokat, a később zombivá alakuló parasztokat, és a zombigyártó szennyező anyag útját is, mindezt egy szép diliházas keretbe foglalva.

A film elején már azonnal kaptam egy viccesnek szánt felvezetést, miszerint ez csupán egy film...valahogy nem merült fel bennem a film során hogy valódi lenne amit látok. Bár hozzá kell tennem, a legtöbb ember azért nézi a horror filmeket, mert félni, rettegni szeretne, ennek pedig kifejezetten jól jön, hogyha az emberben elaltatják a gondolatot, hogy ez csak egy film és sikerül beleélnie magát a nézőnek. Felhívni rá a figyelmet, hogy ez csupán megrendezett, nem egy jó ötlet.

Ezen túlesve, el kell mondanom hogy a film maga borzasztó. Fárasztó, humortalan, illetve nagyon eltúlzott abszurd poénokkal van teletűzdelve, ami egy Scary Movie esetében elmegy, de itt nagyon rosszul vette ki magát. A parasztok megtalálják a mérgező anyagot tartalmazó sárga hordót, ahol elég jól látható módon fel van tüntetve hogy mérgező, de miért ne alapon, pálinkát főznek belőle, hogy aztán szétosztogasság a falu minden lakójának. Reális. Innentől kezdve a történet adja magát, a pálinka zombit csinál belőlük, akik aztán darabolnak. Komoly megerőltetés számomra hogy pozitívumot keressek a filmben, nem is nagyon megy, feladom. A filmre egy hatalmas képzeletbeli tiltó táblát helyeztem, kerüljétek el messziről.

Lakodalmas zombik (Ada: Zombilerin dügünü) - 5.5

A címet figyelembe véve, érthető ha kicsit félve ültem neki a filmnek. De végül is azt kell mondanom, hogy nem is lett olyan rossz. Egyszerű, könnyű, nem nagyszabású, de nem rossz. Az imdb közössége 5.0-ás osztályzatot adott a filmnek, bár meg kell jegyezni hogy ez összesen ~600 embert jelent, ami távolról sem mérvadó.

A történet életképes, néhány főhősünk éppen úton van egy törökországi szigetre, egy barátjuk esküvőjére, szedik fel az embereket, közben csacsognak, méregetik a nőket, és szerencsénkre egyikük kézi kamerájával mindent rögzít, amolyan REC stílusban. 20 perc bemelegítés után hirtelen a mély vízben találjuk magunkat, elszabadul a pokol az esküvő közepén. Itt azonnal beüt az első komolyabb hibája a filmnek, az elképesztő kamera rángatás. Persze, pánik van, a kamerás is pánikol, ez oké, de tekintve hogy egy filmnek célja is hogy a néző lásson valamit, elég lett volna csak annyira dobálni azt a szerencsétlen kamerát hogy ne legyünk tőle tengeribetegek.

Viszont ahogy kicsit letisztult a káosz, és a maréknyi túlélő próbál a szigeten az élőhalottak között lavírozva biztonságos helyre kerülni, felfigyelek valamire. A zombik futnak. Sőt, a zombik parásak, véresek, és veszélyesek. A szereplők félnek tőle mint a pokol haragjától, leblokkolnak ha para van, nem tudják rendesen használni az agyukat, és ténylegesen átjön a félelem. A filmnek sikerült átadnia ezeket a dolgokat, és néhány jelenetben tényleg érzi az ember a kézzel tapintható feszültséget.

A film színvonalát nagyban emelte az egész para dolog, ténylegesen horrorfilmnek nevezhető a dolog, azonban vannak hibák. Rendőrök. 3 darab rendőr tűnik fel összesen, ők is egy jelenet erejéig, amikor kiszállnak az autójukból, és lövik a zombitömeget, addig amíg meg nem eszik őket. Oké hogy rendőrök, buták, satöbbi, de mégis, na, Seems legit. Kormány, segítség sehol nincs, pedig amennyire a film mutatja ez csak egy elszigetelt területen zajlik, egy szigeten, máshol továbbra is vidám az élet, ennek még sincs semmi jele.

Végeredményben a film egy nézhető horrorfilm, nem a nagyon komoly operatőr munkára, hanem a félelemre álltak rá a készítők, ez valahol be is jött. Egyszer meg lehet nézni, de ha valaki akar talál ennél komolyabbat is.

Mansion of the Living Dead - 2.9

Az 1975-ös Let Sleeping Corpses Lie c. brit filmcsoda után ugrottam 10 évet előre, és egy másik film örömeibe vetettem magam. Rendesen kikerekedett a szemem, amikor a film leírását olvastam...

"Négy, buja pincérnő érkezik vakációra a Kanári-szigetekre, ahol hamarosan átadják magukat a maszturb*lás örömeinek, leszbikus vágyaiknak. Ám a végső perverziók csak ezután következnek, amikor a közeli, 17. századi kolostorból zombi szerzetesek jönnek elő, hogy forró, női testekkel csillapítsák vágyaikat." 

Az igen.

Hát, bevezetőnek szerintem bőven elég is ennyi, kezdjük a filmet. 4.6os imdb osztályzat, csak túlélem valahogy. A film, olyan mint amilyet a bevezető sejtet. Négy leszbikus nő, egy elhagyatott szállodában, bár minden szoba foglalt, egy árva lelket nem látnak az egész szálloda területén, aminek azért kicsit utána is járhatnának, de le van szarva. Ahogy a szobájukba érnek, kezdődik is a műsör. Őszintén szólva még kicsit én is meglepődtem az egészen komoly jelenetektől és a sok 69-estől. A helyzet az hogy a film egy korabeli pornófilmnek is beillene, sokkal inkább mint horrorfilmnek, pláne zombisnak. Megpróbáltam ezen túltenni magam, és kerestem az ijesztő momentumokat a filmben, de a nők finoman szólva is túlburjánzott intim szőrzetét leszámítva nem találtam ilyet.

Két leszbi jelenet között jönnek a csuklyás élőhalottak, akik aztán elhurcolják a nőket, hogy magukévá tegyék őket. Aztán ahogy ez meg van, nőtől függően egy kis szado után mehet is amerre akar. A komolyabb sokkot az okozta hogy a nő a filmen néha még élvezte is, hogy egy csuklyás rothadó aszalék liheg felette, miközben a többi aszalék körülötte kántál és prédikál. Beteg. Azért megnézném magamnak azt aki ezt a filmet szabadjára engedte, biztos nem volt százas.

Mint ahogy az kiderült, nem félelmetes a film, inkább beteg, szemöldökráncoló. Ennek megfelelően, nem is nagyon tudom ajánlani senkinek, sem az adult filmek szerelmeseinek, sem a horroroknak,  film a kettő között mozgó hibrid ami határozottan szar.

Return of the living dead 4 - Necropolis - 3.7

Ha őszinte akarok lenni, akkor el kell mondanom hogy fingom nincs láttam-e az első három részt, mivel közel azonos címmel szerintem több mint 10 megjelent már és nincs az az állat aki nyomon tudná követni ezeket a dolgokat. De örömömre szolgált hogy a film nem egy folytatólagos produkció, tehát az előző részek nélkül is érthető, kerek története van. Naja.

Nem annyira jó, nem is annyira rossz, de érthető és kerek, mondjuk. Világunk egy hatalmas multinacionális vállalat árnyékában él, aminek neve Hybra-Tech. Ez a cég szinte bármit megtehet a világon, és meg is teszi. Génkísérleteket végez, manipulál ezt meg azt, klónoz, meg a kutyafasza tudja még mennyi mindent, sőt, még frissen elhalálozott testeket is vásárol a helyi kórháztól különböző zombikísérletek céljából.  Sajnos erre rá is basznak, mert egyik testüknek sok barátja van, akik nem ismernek akadályt, és be is jutnak a szuperbiztosan őrzött épületbe hogy élőnek hitt barátjukat kiszabadítsák. Ahogy az lenni szokott, a kis fiatal társaság simábban betör mint Danny Ocean bandája egy kaszinóba, ahol aztán fény derül a titokra, a szigorúan őrzött zombik pedig kitörnek, elszabadul a pokol, blabla, a többit már tudjuk. A film nem is igazán nevezhető amatőrnek, mert jól össze van rakva, sajna horrornak sem nevezhető mert parás jelenetet egyáltalán nem sikerült összehozni.

A zombik jól összerakottak, kivéve hogy némelyikük beszél és karatézik, valamint van néhány nagyon steampunkos zombi-robotzsarus élőhalott is, akik a főgonosz szerepét töltik be a film fináléjában. Talán ami még említést érdemelne, hogy a filmben szereplő összes nő feltűnően csinos. Elvégre legyen már valami ami miatt továbbnézi az ember ezt a szart, ha már a történet nem elég jó alapon. Meg lehet nézni, másfél órás leülős nyáladzós filmnek jó, de aki nem egy szürke semmilyen valamit akar nézni hanem horrort, vagy éppen vígjátékot, az keressen mást.

World of the Dead 2 - The Zombie Diaries - 5.0

Az első rész valamilyen oknál fogva nagyobb érdeklődést váltott ki a zombibuzikból mint a hasonló színvonalú filmek, talán egy kicsit kiemelkedett a tömegből, úgy látszik legalábbis annyira hogy megérje készíteni egy folytatást. Különös ismertetőjele, hogy a jó öreg kézikamerás, idegleléses, rángatós, sikoltozós formában forgatták le a filmet. Megnézve én a magam részéről azt mondom, harmadik részt inkább ne csináljanak.

Az első részben a menekülő civilek hánytatott napjait követhettük nyomon, ezúttal a katonaság szemszögéből fogjuk szemügyre venni a világvégét. Kezdjük a legelején, a film nyitójelenete teljesen rendben van, szaratós, félelmetes, az ember tudja hogy valami történni fog, tudja hogy hamarosan beugrik a kamera elé egy félelmetes pofa, és minden meg is történik ahogy annak kell, sajnos utána már semmi nem az, katonáskodás, menekülés, persze minden percben zombikra bukkannak a karakterek de mégsem jön át a világvége hangulata. 
Nekem külön problémám volt, hogy a zombik paramétereihez mérten teljesen valószínűtlen dolgok történnek, hogy több példát ne is említsek, a katonai táborban. Egy erődről beszélünk, gépfegyverekkel és egy hadsereggel, 3 kerítéssel, lőtornyokkal, erős falakkal és vibrátorokkal védett épületbe egyszer csak szemből elkezd közeledni néhány élőhalott a nyitott kapun, erre reakció hogy mindent otthagyva menekülni kell. További idegesítő dolog, hogy szinte mindig éjszaka van, mintha Mordor szomszédjában lett volna a forgatás, a nappali jeleneteket egy perc alatt letudjuk, és már jön is megint az éjszaka. Állandó kamerarángás, az idegesítő fajta, persze lámpájuk sincs, csak egy-egy teszkós fegyverre szerelt szar, amivel semmit sem látni, de ennek ellenére mindegyik katona kötelességének érzi hogy a vaksötétbe berohanjon, aztán persze szopja a faszt. 

A karakterekkel nincs komolyabb probléma, azt leszámítva hogy szürkék, le vannak osztva a szerepek, megtalálható a sokat szenvedett újságíró lány, aki soha nem katonáskodott még, de azért osztogatja a headshotokat ahogy kell, itt a kőkemény GI Jane, és...és...hát még néhány férfi katona, akik jellemüket tekintve nem igazán elhatárolhatóak.  

Összességében a film csalódás számomra, nem volt egy jó film. Volt néhány jó jelenet, főleg az elején és a végén, de a film közepét nem csak a szereplőknek, de a nézőnek is túl kell élni. A fent említett pontok mellett a legkomolyabb szög a koporsóban hogy unalmas a film.

Let sleeping corpses lie - Hagyd az alvó hullákat pihenni (?!) - 5.2

Egy újabb brit csodafilm valamikor a kőkorszakból, legalábbis a hangok és a jelenetek erről tesznek tanúbizonyságot. A festői szigetország vidéke mindig jó helyszín egy zombis horrorfilmnek, elsősorban az elhagyatott és ritkán lakott területnek köszönhetően. A film számomra meghökkentő módon, 6.9-es (?!) remek osztályzatot kapott az imdb filmadatbázisában, ezek után izgatottan ültem neki a filmnek, de volt bennem némi félelem, mert az évek alatt már sok fals pontszámot találtam.

A történet elején, két főhősünk, George és a feltűnően csinos spanyol Edna (aki mára már az anyám lehetne sajna) összetalálkozik amikor a figyelmetlen nő elkoccantja a férfi motorját, így kénytelenek együtt megtenni az út további részét. Megérkeznek, toporognak, pöcsölnek, de végül is kiderül hogy a dolgok összefüggnek, és a halottak életre kelnek a vidéken. Nem nagyon lőném le a poént, de ahhoz képest hogy a film 1975-ben készült, a film nem is rossz. A történet életképes, a zombik viselkedése is életképes, bár a több mint 35 éves hátrányt leküzdeni nem egyszerű dolog, a film ennek megfelelően nem is lett különösebben félelmetes, de mindenképpen megérdemel egy tapsot. A film a maga idejében egészen biztosan egy szaratós horror film volt, akkoriban nem nagyon lehetett versenytársa, hiszen még a Rémálom az Elm utcábant is közel 10 évvel megelőzte.

A történetre visszatérve, találkozunk balfasz gyanakvó rendőrökkel, földművesekkel, temetővel, festői tájjal, egy rovarirtó gépezettel, ami a nagyon buta rovarokat teszi agresszívvá, hogy megegyék egymást. Mint ahogy az kiderül, a gépezet nem csak a rovarokra hat és sok-sok feltámadt halottal találkozhatunk a film során, akik jól beleznek ahogy kell. Ez is egy jó pont, hiszen amikor a film készült, még elég sokan aggodalommal nézték a új elektronikai berendezéseket, amiket sokszor félig kísérleti jelleggel tártak a nagyközönség elé, a film kihasználja a paranoiát, ami az ember fejében motoszkál, mi van ha a gépezet veszélyes? Nos, az.

Összegezve, a film nem rossz, az imdb osztályzat pedig nem teljesen alaptalan. 15 éve nagyon jó lett volna, mára már viszont csak a nosztalgiázni vágyóknak ajánlanám, mert 1975 nagyon-nagyon régen volt.

A terror temetője - Cemetery of Terror - 1.7

A film nem mai, nem is tudom már hogy futottam bele, de megtörtént, nincs mit tenni. Ahogy elkezdem, azonnal beütnek a 90'-es évek filmjeinek elbaszott hanghatásai, amitől a mai emberek fejvesztve kapcsolják át a tévét, szerencsére a technika adta lehetőségeket kihasználva gyorsan át is tekertem a legidegesítőbb részeket. A film egy halott körül mozog, akit egykor Devlon-nak hívtak. 

Szegény Devlon annyira összebulizott az ördöggel, hogy zombivá vált és megölt 17 embert, az egykori orvosa fél tőle mint a tűztől, ezért elrendeli hogy égessék el a holttestét, de amilyen szar napja van, ez nem sikerül, mert néhány bulizni vágyó fiatal ellopja a holttestet a hullaházból, hogy azt feltámasszák. Na most a dolog nem ilyen egyszerű, mert mint kiderül, a feltámasztáshoz kell Devlon Fekete könyve is...hopp, az is a fiataloknál van. Véletlenül a buli helyszínének pont Devlon elhagyatott házát szemelték ki maguknak, a könyv megtalálása innentől már gyerekjáték volt. Devlont néhány passzus felolvasásával lehet feltámasztani, a temetőben, de persze véletlenül ezt is eltalálják a filmben. Az egész sztori idáig hihető lenne, ha a fiatalok célzottan keresnék Devlon-t meg a szarát, de mivel fogalmuk sincs hogy ki ő, és hogy a könyv egyáltalán hozzá tartozik, azt kell mondjam, hogy annak az esélye, hogy ez így összejön egy részeges péntek estén, annyi mint hogy holnap megnyerem a lottót. Tekintve hogy nem lottózok, ez elég kevés. Devlon feltámad, elkezdi a gyilokot, de mivel a film öreg, a jelenetek sem hozzák lázba a mai látványos belezésekhez szokott közönséget. 

Ahogy az már kiderülhetett, a film csak nyomokban tartalmaz zombikat, tulajdonképpen egy darab zombit, a film vége felé, és az odáig vezető út is döcögős.

A sztori, a párbeszédek, ahogy fodrozódik az egész film az nagyon gyenge és unalmas. Kihagyandó még a horror kedvelők számára is. Csak az elvetemült zombibuzik szánják rá a másfél  órát.