Zombie Woman of Satan - 3.4

Az internet feneketlen hátizsákjának sajnos vannak olyan rég elfelejtett titkos zsebei, amiben benne maradt a tavaly elhasznált gumióvszer, és erre csak akkor döbbenünk rá, amikor belenyúlunk. A Zombie Woman of Satan, durva magyar fordításban A Sátán zombiasszonya c. film is ezen elfelejtett tocsogó penészedő zsebek egyik díszpolgára, és bár láttam már ennél sokkal rosszabb produkciót, nem merném ajánlani senkinek.

Történetünk egy afféle mini vándorcirkuszt követ nyomon, sok beteg lelkű morbid előadóval, akik kapnak egy felkérést egy internetes műsorba. A csapat fel is kerekedik, a célállomás viszont minden elvárásukat alulmúlja. A kis viskó ahonnan az adást kívánják majd sugározni elég bizalomromboló, de ha már itt vannak miért is ne, alá vetik magukat a műsornak, ám közben mindannyiunk meglepetésére elszabadul a pokol. A kis viskó szomszédjában a nagypapa mindenféle kísérleteket végez a befogadott fehérnépen, és az egyik meglehetősen balul sül el, amiből aztán tetemes mennyiségű kergetőzés, sikoltozás és vér következik.

A történet átkozottul bugyuta még komédiához képest is, viszont a karakterek színesek és kidolgozottak. Tegyük hozzá egy rakás torzszülöttből nem nehéz egyéniségeket kovácsolni, de ebben a készítők nem is hibáztak. Másik "pozitívum" ami egyben olcsóvá is teszi a filmet, hogy a nők kivétel nélkül hiányos öltözetben vannak, fehérneműben, kibuggyanó mellekkel, élők és zombik egyaránt. Nos igen, fejben keresem az említésre méltó részleteket a filmmel kapcsolatban, de folyamatosan csak az a jelenet jár a fejemben amikor a tolókocsis meztelen zombi hölgy rászorít a mellére és savat spriccel vele a prédák irányába, akik közben erős brit akcentussal szitkozódnak. Másik nehezen felejthető jelenet pedig, mikor a helyi csődör rádiós műsorvezető rámászik az egyik lekötözött (valamikor igen csinos) zombira, és az apja láttára boldoggá teszi.

Zárásnak azt hiszem ennél nem is kell több. Aki esetleg a sorokat olvasva ráismert élete meghatározó filmjére annak van egy jó hírem, készül a második rész.

Stripperland - 3.3

A Stripperland elég régóta csövelt már a merevlemezen, de egészen eddig nem vettem a fáradtságot hogy megnézzem. A cím és a rövid előtörténet nem volt túl csábító, de végül csak rászántam magam. A 103 perces kínzás közben néha már bele is tekertem az egyes részekbe, de a lényeg így is átjött.

A film tulajdonképpen az egészen remek Zombieland c. film olcsó torzított átirata, annyi különbséggel hogy itt a zombivírus csupán a sztrippereket érintette. Ja. Lényegében a film ugyanaz, csak itt minden zombi alsóneműben van. Megismerjük a kis vékony fürge idegesítő főszereplőt, Idaho-t, és a érzelmek minden formáját csírájában elnyomó Frisco-t. Két szereplőnk karaktere ugyanaz mint a Zombieland Columbus-Tallahasse párosa, sőt a mitugrász Idaho még az új világra alkalmazott szabályokat is megismerteti velünk a film során, ahogy Columbus tette azt az eredetiben, Frisco pedig minden áron sütit akar szerezni. 

A találkozás, az ezt követő kalandok, a felbukkanó szereplők, és néhol még a párbeszédek is silány másolatai a Zombieland-nek, ami sokat ront az összképen és ezen még a rengeteg alul öltözött picsa sem segít. Egyetlen sikere a filmnek hogy jó filmről másolták, így nem sikerült annyira elrontani. A színészi játék szar, de a jelenetekben fellelhető némi munka, láttam már sokkal de sokkal trehányabb filmet is. Ettől függetlenül nem érdemes rászánni az időt.

Last of the Living - 2.9

Néhol vicces, néhol komoly, és mindenhol gyenge új-zéland-i produkció. A történet alapvetően három fiatalról szól, akik valahogy átvészeltél a világvégét, miközben a világ szinte teljes egészét elpusztította egy vírus, az élők helyébe pedig élőhalottak léptek.

Az ilyen szintű globális apokalipszis hallatán az ember azt gondolná, hogy ennek azért látszódnia kellene ha kimegyünk az útra, vagy beröfögünk a belvárosba. Az első és legfájdalmasabb pontja a filmnek az, hogy sajnos nem látszódik, hogy itt vége lenne a világnak. Érintetlen utcán, autók, épületek, még egy betört ablak sincs sehol faszom. Tippem szerint itt az történt, hogy pénzügyi megfontolásból szimplán egy nagyon korai órán vették fel a városi jeleneteket, hogy kihalt utcákat kapjanak maguk körül a készítők. Persze én aláírom, hogy könnyebb és olcsóbb korán felkelni forgatni mint engedéllyel lezáratni egy útszakaszt, de a filmnek nem tesz jót. Sőt. Egy idő után sajnos már arrafelé kalandozott el az agyam, hogy a háttérben véletlenül arra sétáló civileket, vagy autókat keressek. Az elméletben elpusztult városban nincsenek felborogatott autóroncsok és holtestek sem. Sőt, ránézésre még a szemetet is elszállította valaki a megelőző napon.

A másik sarkalatos pontja csalódottságomnak a gyenge történet. Egy középszerű filmrajongó egy délután alatt erősebb sztorit tud összehozni ha van egy kis fantáziája és látott néhány apokaliptikus filmet mint a jelen esetben górcső alá vett filmünk írói/rendezői. Hozzátartozik a dologhoz, hogy horror-komédiáról beszélünk, sajnos viszont csak a megvalósításon és a borzasztó jeleneteken tudunk derülni, mert a párbeszédek erre nem igazán alkalmasak. Hagyjátok ki.

Dead Genesis - 3.3

A Dead Genesis, egy nagyon alacsony költségvetésből készült kanadai produkció, és ránézésre nem voltak nagy elvárások támasztva a filmhez, csupán annyi hogy nézhető legyen és emészthető. Ezzel viszont az a baj, hogyha a vizsgán kettest akarsz elérni, akkor nem kapsz ösztöndíjat.

Az alacsony büdzsé ellenére a történet életképes, történetünk nem az apokalipszis sokkoló sebességét tolja az arcunkba, hanem a kilátástalan mindennapok halszagú egyvelegét próbálja bemutatni amikor már se kormány, se katonaság nincs, csupán a rendfenntartó szervek teljes felszívódása okán szerveződött félkatonai szervezetek. Egy ilyen szervezet megszokott életét követhetjük nyomon a fiatal és roppant csinos riporter, Jillian kameráján keresztül. Bár sokan hunyorítanak hogy a lány mégis miért érdeklődik ennyire a torz világ megmaradt otthontalan katonái iránt, ő mégis rendületlenül figyel, teszi fel a kérdéseket, és térképezi fel szemünk láttára a civilek előtt ismeretlen zombivadászok életét. Az ő oldaláról pillanthatunk bele a hanyatló emberiség egyik még pulzáló ércsatornájába. Bazmeg egy költő veszett el bennem.

A filmvásznon helyet foglaló világ már réges-régen a darabjaira hullott, de végérvényesen is kezdi elveszíteni az eszét, ami abból derül ki hogy mozgalmak ébredeznek annak védelmében, hogy a zombikat tisztelettel kezeljék a továbbiakban. Hiszen ők is csak emberek. Legalábbis az egyik hülye picsa szerint. Az elmeháborodott hölgy után szinte felüdülés az egész nap zombikat tizedelő civilekből szerveződött zsoldos csapat, Jillian is így gondolja eleinte, aztán viszont ő is ráeszmél hogy ebben a megcsonkított világban a felszín alatt mindenki az őrület határán táncol, sokan pedig már azon is túl.

A történet tehát jó. A film egyetlen baja hogy minden más rossz. Izgalmas jelenet nincs, csupán egymásba fonódó monológok, interjúk, erkölcsi dilemmák és szomorú történetek. Fájó szívvel de azt kell mondanom hogy nem éri meg végignézni. Kár a történetért.

Hell's Ground - 3.4

Pakisztáni zombis horrorfilmmel eddigi életem során még nem találkoztam, így most a Hell's Ground segítségével ez is megtörtént. Konklúzióként elmondhatom hogy az iszlám köztársaságnak van még hova fejlődnie ezen a téren is, és az biztos, hogy oda sem fogok menni nyaralni.

A történet a szokásos, egyetlen érdekességnek csupán a Közel-Kelet peremvidéki környezetet lehetne nevezni, de ez kevés egy igazán jó filmhez. Hőseink iskolás tinédzserek, akik egy meglehetősen rossz napot választottak arra hogy bulizni menjenek szülői beleegyezés nélkül egy iskolai kirándulásnak álcázva a dolgot. Mindazonáltal útra kelnek, és a riasztó jelek ellenére keresztülvágnak az ismeretlen pakisztáni vidéken. A túra természetesen nem terv szerint alakul, amikor egyszer csak kifogy az autóból a benzin, térerő nincs, az egyik szereplő, OJ pedig méretes fogazást kap egy arra bóklászó élőhalottól. A buli még csak most kezdődik.

Számomra a film meglehetősen zavaros volt, már a történet maga is, hiszen gyilkolós akármilyen jelenetből átkanyarodunk nyílegyenesen a zombi apokalipszis felé, ami szépen fodrozódik is ahogy kell, utazó pubertásainkat egész élőhalott hordák lepik el meglepetésszerűen, de valami folytán ez ennyiben marad, és a film hátralévő részében a texasi láncfűrészes pakisztáni változatával kerülünk kapcsolatba, aki egy lepedő alatt rohangálva hoz cidrit az átkelő népekre, és nő létére úgy hörög mint egy ötvenes erős dohányos férfi.

Több idegesítő dolog is közrejátszott abban hogy bosszankodva néztem a filmet, egyike ezeknek, hogy a filmben végig keverik a szereplők az angolt a pakisztáni nyelvvel, az elbaszottul kemény akcentus miatt azonban nagyon kellett fülelnem arra hogy most végül is miről beszélnek. De ezen felül, hogy csak néhányat emeljek ki, a szereplők még akkor sem gondolkodnak rajta hogy OJ kivágják a furgonból, amikor az zöldet kezd hányni, a felakadt szeme elfehéredik és elkezd hörögni. Másik ilyen amikor gyilkosunk előveszi az első számú fegyverét, egy ránézésre ötven kilós láncon lógó buzogányt, amit úgy pörget a feje fölött mintha csak focilabda lenne. Oké hogy combos a tag, de akármilyen erős is legyen, legalább lengjen egy ki kicsit az egyensúlya futás közben könyörgöm.

Egy szó mint száz, a film nem hozott forradalmat a hússal táplálkozó kriptaszökevények szubkultúrájába, annál inkább bővíti a felejthető ócska 'gyorsan tekerjük végig' kategória népes táborát. Ha a zombik minimális szerepet kaptak a filmben, a baj az hogy a helyére berakott pakisztáni torz gyilkosunk édeskevés az ijesztéshez.

Az élőhalottak éjszakája (1968) - 5.7

Egy film, ami 44 éve készült, a legkomolyabb filmbuzik számára is rágós falat. Egyszerűen mai szemmel nem lehetséges pártatlanul, összehasonlítás nélkül végignézni egy fekete-fehér őskövületet, mint ez is. Az ember nem tehet mást, mint megpróbálja a történetet és magát a kivitelezést elválasztani, és tekintetbe venni a akkoriban jelen lévő korlátokat.

Ha ez megvan, rá fogunk döbbenni hogy nem véletlenül magasztalják fel az egekbe. A történet maga teljes mértékben megegyezik az 1990-es remake-vel, jelenetről-jelenetre ugyanaz, így ezen nem sok mindent lehet kivesézni. Ezen felül betekintést nyerhetünk milyen volt egy fiatal kori Romero film, amikor még ő is csak a szárnyait bontogatta, és az egész zombi dolog meglehetősen friss volt. Ennek megfelelően érkeznek a hírek is a kis túlélő csoportunkhoz, a rádióban, tv-ben nem győzik hangsúlyozni mennyire hihetetlen értesüléseket kapnak, de mégis igaznak bizonyulnak. Kint valamiféle őrület tombol, és az áldozatokat megeszik a frissen feltámadt halottak. Barbara és a túlélők csoportja próbálgatja a zombik korlátait, keresik a kiutat, és rájönnek hogy ha nehezen is, de elpusztíthatóak, a tűztől pedig félnek. Ugyanakkor egyre csak özönlenek, a ház pedig súlyosan sebezhető, ezért fel kell készülni az ostromra.

Mint ahogy már említettem is, bármennyire próbál az ember objektív lenni, valamit csak azért mert öreg, nem illethetünk hendikeppel. Ezért kénytelen vagyok azt mondani, hogy a maga idejében ütős horrorfilm ma már csak az érdekes és kalandvágyó rajongóknak ajánlott, mert a szegényes jelenetek és a kezdetleges megvalósítás miatt az élmény igazán harmatos, a hanghatások hosszabb távon már bosszantóak, a színek hiánya pedig négyzetgyököt von a dologból.

A rendezőnek és a stábnak benne van a szíve és a lelke, de ez nem hozza be közel a közel fél évszázados hátrányt. Na persze azért nem kell temetni a dolgot, annyira nem rossz. Nyitottabb filmeseknek és nosztalgiára vágyóknak kifejezetten ajánlott klasszikus alkotás.

Az élőhalottak éjszakája (1990) - 8.2

Kellett már magyarázkodnom azért, mert egy-egy klasszikus kimaradt az életemből, miközben a legszarabb zombis tákolmány is belefért, ezúttal viszont büszkén mondhatom hogy a Romero féle Élőhalottak éjszakája volt az első zombis élményem, és a mai napig imádom, mert zseniális és kortalan mű.

Előtörténet, magyarázat, bevezetés az nincs. És a legérdekesebb, hogy amint feltűnik az első kannibál koporsószökevény, már nem is hiányolod őket. Egyszerűen csak követed az eseményeket a szemeddel, és a végén a stáblistát bámulva ráébredsz, hogy csak film volt az egész. Jó persze ez kicsit túlzás, de az ember már csak így emlékszik vissza gyermeteg fejjel gyerekkora egyik legfélelmetesebb másfél órájára. Akkoriban még a jó öreg VHS szörnyetegek tekertek a tévé alatt, ha pedig a tékából egy ilyen remekműt hoztál ki a közös filmezésre, akkor az egy olyan szeánsznak számított ahol a behúzott függöny és a teljes sötétség alapkellék.

Nagyon kevés film van, ahol a totyogó élőhalottak valóban életveszélyesnek tűnnek még képernyőn keresztül is, és ebben azt hiszem a legjobb a jelenleg górcső alá vett klasszikusunk. Hiába hatalmas nyílt terület, jó fényviszonyok, mégis szaladni kell, mert ezek a lények elpusztíthatatlanok és halálosak. Ezt az első perctől kezdve el is hisszük. George Romero napjainkra már úgy tűnhet hogy kicsit kijött a gyakorlatból, de ebben a filmben mindent pontosan eltalált.

A temetőben vizitelve Barbara főhősnőnk kénytelen rádöbbenni, hogy élőhalottakkal van körbevéve, de a pánik közepette még sikerül eljutnia egy elhagyottnak tűnő házba a temető mellett, ahol még néhány túlélő is csatlakozik hozzájuk, eltérő történettel. Kezdenek szivárogni az információk arról, hogy mi is történik, ahogy pedig megy le a nap, egyre jobban elözönlik a környéket az élőhalottak, míg nem kezdetét veszi a kimerítő harc a túlélésért. A leges legnagyobb sablon, amivel a zombigyárak dolgoznak, de ez itt tökéletes. Félsz, rettegsz, és aggódsz a többiekért, akik maguk is sokkos állapotban próbálják minél tovább kint tartani a szörnyetegeket a házból, amikor pedig erre már esély sincs, visszavonulnak a pincébe, ahol újabb meglepetések várják őket. Megkapjuk a szokásos karaktereket, a hősalakot, a bunkó seggfejet, a beteg kislányt, ésatöbbi. Mindegyiküknek jól kialakított helye, kulcsfontosságú szerepe az élőhalottak éjszakáján.

Mondanám, hogy aki szereti a zombis/horror, vagy úgy egyáltalán a filmeket, az bátran üljön neki, de ezt nem mondom. Ehelyett inkább úgy fogalmaznék, hogy aki szeret szórakozni, az bátran üljön neki.
 

Dellamorte Dellamore - 7.1

Többször szemeztem már a filmmel, ígéretes dolgokat hallottam róla, de mégis csak néhány napja jutottam el odáig hogy megnézzem. Sosem szerencsés, ha valaki nagy elvárásokkal ül neki egy hasonló produkciónak, de itt most szerencsére a kapott élmény megfelelt az elvárásaimnak.

Nem volt szerencsém még temetőőrrel találkozni, de biztosan nem olyannak képzeltem el mint a filmben Mr. Dellamorte-t. Viszont hozzá kell tenni, hogy a legtöbb temetőben nem munkaköri leírás az élőhalottak kivégzése és visszatemetése. Igen, Dellamorte temetője speciális, ugyanis néhány hete minden eltemetett lélek, pontosan két héttel elhunyása után kikel a sírból és bóklászni kezd a környéken. Francesco Dellamorte és segédje, a szellemileg korlátolt óriáscsecsemő Gnaghi olyan rutinosan tartja kézben a helyzetet hogy öröm nézni. Remekül végzik a munkájukat, és ezért tiszteletben is tartja őket a város. Ha úgy tetszik mindketten megbecsült emberek, annak ellenére hogy senki nem tud az élőhalottakról.

Főhősünk boldogságához azonban ez nem elég, valójában az élőhalottak feltámadását is csak unottan figyeli, mert őt már évek óta a változás gondolatai foglalkoztatják. Ki akar törni ebből a nyavalyás kisvárosból, és nem akar többé temetőőr lenni. Többre vágyik, és ehhez minden képessége megvan. Soha nem volt még a városon kívül, de nem szívesen hagyná itt a munkahelyét, mivel nem hiszi hogy bárki más el tudná látni olyan jól a feladatát, ahogy ő teszi. Ebben igaza is van. Azonban a változás gondolatai nem hagyják nyugodni őt, és ez egy egészen ízletes befejezést ad a filmnek. Nem kertelek, én jól szórakoztam. Nyilván nem egy mai csirke, de a viccek - ugyanis komédiáról beszélünk - rendre telibe találnak, a párbeszédek szórakoztatóak és értelmesek, a történet pedig változatos, fordulatos és könnyen emészthető. Nem féltem, de határozottan jól szórakoztam, pedig a film már 18 éves.