Tomie Unlimited - 4.7

A japán horrorfilmipar sajnos az utóbbi években az elfajzott beteges szexualitásról szól, a trend pedig azt mutatja hogy a film maga csak egy nemiszerveket takargató szimbólumokkal telebuzerált keret, lehetőség szerint nagy mellű kardos csajokkal testhezálló ruhában vagy iskolai uniformisban.

Tomie egy kicsit más, ugyanis a film összességében annyira elborult, hogy a néző ösztönösen elemzésbe kezd, amíg rájön, hogy a filmnek van üzenete és komoly mondanivalója. Azonban azt most leszögezném, hogyha egy egyszerű és könnyen emészthető horrorfilmet keresel, akkor most azonnal hagyd abba a cikk olvasását.

Remekbe szabott történetünk szerint Tomie és Tsukiko két iskolás lány, akik testvérek. A film nem hagy számunkra sok időt faszverésre, ugyanis Tomie villámgyorsan elpatkol - keresztülszúrja egy két méter hosszú fémrúd - Tsukiko és szülei pedig a gyász őrlő mindennapjaival küszködnek. A szülők nem képesek feldolgozni a traumát, Tsikuko teljesen bezárkózik és nem tudja túltenni magát nővére elvesztésén. A küszködős napokat viszont egy váratlan dolog töri meg, Tomie újra megjelenik a család lakásának bejáratánál épen és egészségesen. Ez alapvetően egy örömteli esemény kellene hogy legyen, de Tomie különös, tébolyult viselkedése hamarosan zavarossá, majd kaotikus rémálommá változtatja a család és főleg Tsikuko életét.

A rémálmot itt szó szerint kell értelmezni, ugyanis teljesen szürreális helyzetekről, döntésekről, fájdalmas párbeszédekről a szeretteinkkel, levágott fejű Tomieról és szörnyekről beszélünk, ami valójában egy olyan fegyverarzenál teljes felvonultatása amitől Tsukiko legbelül retteg, és nem képes élni saját életét. A tömény több mint egy órás egybefüggő lidércnyomás egyre csak durvul, a játékmester pedig minden jelenetben a halott Tomie, aki rosszabbnál-rosszabb helyzetekbe kergeti szegény Tsukiko-t, egyetlen lehetséges végkifejletet hagyja főhősünknek, hogy szembe nézzen félelmeivel melyeket halott nővére Tomie testesít meg.

A film szimbólum készlete valahol művészinek mondható és a felépítésük is. A néző számára Tomie, egészen a film végéig a főgonosz romlott geci szerepét játssza, de ahogy rájövünk arra, hogy az egyetlen megoldást is ő kínálja fel Tsukiko számára, azonnal minden szimbóluma és horrorisztikus lépése értelmet nyer és kiderül hogy ő valójában a megmentő. Mindemellett az is nyilvánvalóvá válik, hogy Tomie nem tért vissza a halálból, ő nem létezik, csupán a fejünkben és csupán csak addig félelmetes ameddig nem nézünk szembe vele.

Bár nem szigorúan zombis film, megszokott hogy a halálból való visszatérés minden agybajos formáját kiértékeljük, így Tomie is maradéktalanul helyet kap a Pnadmeicen. A hosszas eszmefuttatást és elemzés ellenére viszont azt kell mondanom, hogy a film egy szar és épeszű emberek számára egyszerűen nem közönségképes. A film eseménysorozatai és szinte minden jelenete annyira elborult és világon túli hogy egy hatalmas egybefüggő szarkupacnak tűnik kiabáló japán lányokkal és szörnyekkel, viszont akinek felkeltette érdeklődését a leírás, az bátran ugorjon neki.

Veszett / Rabid - 4.4

A film több mint 35 éve, 1977-ben készült, ami azt jelenti hogy a szüleim még nem is terveztek engem mikor a jeleneteket forgatták. Ennek megfelelően a művet az időseknek kijáró tisztelettel kell kezelnünk. Abban az időszakban még nem volt a mostanihoz hasonló kiterjedt formája a zombis filmeknek, nem léteztek alapok, így aztán a film maga is tekinthető az élőhalott filmek kísérleti szárnybontogatásának. Ennek ellenére a kanadai horrorgyáros David Cronenberg nézhető, sőt jó filmet csinált, de 35 év rengeteg idő, így ma már csak a klasszikusokra éhezőknek ajánlott darab.

Történetünk egy motorbalesettel kezdődik, ahol Rose és barátja csúnyán megsérülnek. Rose a fasz rossz oldalán foglal helyet, komoly sérülései miatt szükségessé válik rajta a helyi klinika kísérleti plasztikai beavatkozása. A műtét sikeres, Rose gyorsan felépül, és nagy örömére sérült bőre újra puha és selymes mint a baba segge, azonban amint magához tér a kómából, látható hogy nem ugyanaz mint előtte volt. Bár én a magam részéről nem látok rá racionális magyarázatot, hogyan okozhat bőrbeültetés közvetlenül agytébolyt, bababőrű Rose esetében erről van szó. Pillanatokra erős emberi vér utáni vágy kapja el, amin nem tud uralkodni és harapdálásba kezd. Ugyanakkor azonban teljesen természetesen viselkedik, kétarcú viselkedése pedig lehetőséget ad neki hogy város méretű járványt terjesszen el az általa megharapott zombikkal. Zéró alany, így a mázlista Rose úgy néz ki akárcsak egy ember, nem rohad, nem hörög és nem részeg fiatalokat megszégyenítő koordinálatlan mozgással vonaglik áldozatai felé, viszont az utána következőknek habzik a szája, és sokkal inkább produkálják a zombik, vagy inkább a veszettség tüneteit.

Rose haladó pszichopataként mindig gyorsan lelép a helyszínről és új áldozatot keres magának, így egészen a film végéig fogalma nincs róla hogy tevékenysége nyomán a háta mögött liheg a zombi apokalipszis. A légkör és a színészi játék jól visszaadja miről is van szó, az ijesztgetésbe pedig megpróbálnak mindent beleadni, azért elmondható hogy akkoriban ez egy igazán ütős horrornak számított, de ma már kevés, ha hangosan ordítanak az áldozatok. 

Go Goa Gone - 4.8

Filmünk igazán hízelgő, 6.6-os imdb pontszámmal rendelkezik, és a felfutó ágban lévő indiai film iparág egyik legújabb produkciója. A filmes adatbázison több ponton helyet kapott a legjobb 2013-as filmek között, ami lássuk be elég nagy szó, tehát úgy tűnik minden adott egy remek szórakozáshoz.

Nos bennem már az első percekben kétségek ébredtek, mivel azonnal kiderült számomra hogy egy fárasztó, füves poénokkal teletűzdelt horror-vígjátékról van szó, és eddigi tapasztalataim szerint az indiai humor igencsak sajátos.

Hőseink, Hardik, Luv és Bunny (micsoda faszom hülye nevek...) a fejlődő India irodapatkányai, akik mindannyian jól megszopták a csípőspaprikás kislábujjat a nőkkel kapcsolatban, így Goa szigetére mennek néhány napra felejteni és csajozni. Ingyenélő barátaink hamar sikerrel járnak, és egy egészen remek előszelű bulira kapnak meghívást egy kis elszeparált szigeten, ahol maga az orosz maffia a szponzor. Ilyet mégis ki lenne képes kihagyni...

Kicsit térjünk ki karaktereinkre, akik eltérő jellemvonásokkal vannak felruházva, maguk módján veszik ki részüket a történetből, ám nem igazán kidolgozottak, egyszerűen nem érezni, hogy valóban egy élet állna mögöttük. Ez persze lehet, hogy azért van, mert semmirekellő kutyákat alakítanak. Hardik a tipikus érzéketlen csajozógép, aki felelőtlenül, nagyra nőtt gyerekként viselkedik szinte minden helyzetben, de remekül ért a pinához. Ezzel szemben egy szerethető, de idegesítő karaktert alakít, akinek legerősebb pozitív jellemvonása, hogy barátai mellett minden áron kitart.

Luv, Hardik tökéletes ellentéte. Komoly kapcsolatban él, és karrierjére, jövőjére koncentrál, ám kettejüknek a történet szerint komoly bulimúltja van, amikor pedig Luv erősen kapja arcába a szerelmi csalódást mint részeg az aszfaltot, levetkőzi jelenét, és kész visszatérni a tivornyákhoz.

Bunny a harmadik kerék, akin úgy érződik nem igazán áll közel a többiekhez, csupán lakótárs. Közös múltjuk sincs, Bunny az ügyetlen stréber aki a munkájának él, de remek célpont arra hogy ingyenélő barátaink lehúzzák őt pénzzel, és kihasználják az alkalmat, amikor Bunny Goa szigetére megy prezentációt tartani. Itt kanyarodunk vissza történetünkhöz, Goa szigetére, és az orosz maffia szervezte bulira.

Spoiler Alert! - Az olvasáshoz jelöld ki az alábbi szöveget

Hőseink számára majdnem minden remekül alakul, Hardik behatol, Luv találkozik egy remek lánnyal, és még Bunny is jól érzi magát, ám mivel le vannak égve, egyikük sem tud belakni a méregdrága orosz kísérleti drogokból, de persze a másnapi ébredés így is elég másnaposra sikerül. Egyrészt az alkohol miatt, másrészt pedig mert a sziget drogfogyasztó partiállománya zombivá változott. A néhány túlélő vígjátéknak megfelelően nagyon ügyetlenül rakja össze mi is történik, és minden egyes élőhalott láttán sikítozva rohannak az ellenkező irányba. Mondanom sem kell hogy az efféle butaságra játszás, idétlenkedés kellőképpen fárasztó, és hosszú távon nem szórakoztató. Filmünk ennek a határán táncol, szerencsére kapunk új karaktereket is a csapatba, Luv új hölgy ismerőse, az orosz/indiai maffiózó Baris, és kétajtós társa, ha jól emlékszem Vlagyimir. A színes csapat keresztülbassza az egész szigetet, különböző kalandokon keresztül, míg végül megmenekülnek. Semmi váratlan, ahogy említettem.

Ami nekem nagyon tetszett a filmben, hogy a sziget kialakítása és beépítettsége helyenként erősen hasonlít a Dead Island zombis konzoljátékra, mely egyike az általam is kipróbált, és tetszett élőhalottas játékoknak. Ezen felül a smink, az élőhalottak, helyenként még a színészi játék és a párbeszédek is rendben voltak, ami igazán hiányzott, az új ötletek, és a váratlan. Egyszer ki lehet bírni.

Battle of the Damned - 4.6

A maga semmitmondó módján, ez egy jó kis délutáni zombis akciófilm. Mindamellett, hogy a történetben nincs semmi újdonság, a színészi munka közepes és ijesztő jelenet egyáltalán nincs benne, én a magam részéről élveztem. Amellett hogy egyértelműen kevés pénzből rakták össze, a látvány jól sikerül és a környezet is remekül lett kialakítva - többnyire.

Történetünk Ázsia egyik szegletére kalauzol minket, ahol egy egész város vált egy félresikerült biológiai kutatás áldozatává, és a város már hónapok óta katonai blokád alatt áll, ami alól a maréknyi túlélő sem kivétel. Így tehát senki nem távozik, illetve érkezik. Itt kerül a látószögbe Max Gatling (Dolph Lundgren [Expendables, Rocky 4 orosz gorillája]) aki zsoldosként azt a feladatot kapja, hogy csapatával hozza ki az egyik fejes lányát a veszélyzónából. Semmi új, ahogy már említettem.

Ez a felvezető, viszont történetünk valójában ott kezdődik, mikor az egész küldetés a kudarc szélére sodródik, Max teljes csapata pedig vagy meghalt, vagy dezertált. Gatling viszont egy keménykötésű dinoszaurusz, és megtalálja a lányt, aki mint kiderül egy nagyobb túlélőcsapat része, akikre a vénember törpapa Duke vigyázott hónapokig. A probléma ott kezdődik, hogy Max küldetése csakis a lány kimentésére szól, nem pedig az egész csipet-csapatra, így kapunk egy 50 perces melodrámát árulásról, cselszövésről, viszálykodásról és titkokról, amibe még terhesség is kerül, mintha csak a faszom barátok közt-öt néznénk zombikkal. Mondani sem kell hogy a szűkszavú élőhalott barátok-közt közepén elég idegenként mozog a közel 2 méter magas szűkszavú Max.

Mégis, ez a világvége majomkodás egészen lekötötte a figyelmemet, talán a néha humorvillantó Max, vagy a megmentésre váró vadóc Jude, esetleg a túlélők sokszínűsége miatt, de együtt éltem a történettel. Ahogy aztán a sztori halad, csapatunk új barátokra és ellenségekre tesz szert, és igyekszik kikerülni a blokád alól, amire már nincs túl sok idejük.

Az élőhalottak meglehetősen bénák, csak majomkodnak és ugrálnak az áldozatok felé, és technikai értelemben nem is igazán élőhalottak, csupán fertőzött agyhalottak, nem szükséges fejlövés az ártalmatlanításukhoz. A túlélők százával ölik őket, maga Max szerintem a film alatt 30-at terít le rúgásokkal, ami bizonyítéka hogy jelenlegi páciensünk csupán akciófilm, és nem horror. Klisék végtelen sorozata nyomán, hogy az utolsó pillanatban mindig kihúzza valaki a főszereplőket a csávából, a történet végéhez közeledve vészesen unalmassá válik, de szerencsére nem húzzák sokáig, és még pont időben sikerül lezárni a filmet. Nem egy nagy film, nem nyújt semmi újdonságot, de élvezhető, és megér egy próbát. Egy kukacoskodó gondolat a végére; Szegény Dolph Lundgren már több mint 57 éves, alkatra bár kiváló egyszemélyes hadsereg, a film során látszott, hogy már nem igazán képes gyors sétánál nagyobb tempót produkálni. Lehet geciség egy ilyen gyengeséget kiemelni, de a film szempontjából mégsem szerencsés, hiszen folyamatosan kibillent, és megkérdőjelezed az egész történetet.