Sokféleképpen láttuk már bemutatni a zombikat, de ilyen módon még nem. Képzeljük el, hogy egy tipikus belvárosi belső kertes lépcsőházban lakunk, és a gangon álldogálva egyszer csak azt vesszük észre, hogy özönlenek befelé az élőhalottak a bejárati kapun. Nem egy rossz felvezetés, de innentől kezdve eléggé korlátozott is, mondhatni nem túl sok játszótere van a rendezőknek a riogatásra, szobák meg folyosók. Ezen keretek között megmaradva elmondhatom hogy a film nem lett olyan borzalmas, hogy nagyon szidni kellene.
Hősünk Michael, nem egy jellemző túlélő alkat. Középkorú, pocakosodó, kopaszodó, érzelmek által vezérelt, ennek ellenére egészen jól elnavigál a Zombik ostromában. A belső kerten rohangálnak a zombik, ezért a lakóknak nem maradt más kommunikációs csatorna mint az ablakokból ordibálni egymásnak. A lakók bezárják az ajtókat és próbálnak kooperálni egymással a túlélés érdekében, amennyire csak lehetséges ez. Michael mellé csapódik a kis fiatal fürge Manni, aki hősünk ellentettjét képviseli a képernyőn. A szereplőket folyamatosan szorítják be az épület mélyére, sorban veszik be a szobákat, amíg végül már nem lehet tovább hátrálni. Azonban a befejezés rá lett erőltetve a filmre, amikor már tiszta a lépcsőház, van élelem és víz bőven, erős ajtók, miért kellene kockázatot vállalva elmenekülni? Pláne ha a rádió is azt tanácsolja, maradjunk otthon mert úton a segítség.
A zombikkal nem volt baj, hörögnek ahogy kell, betörik az ajtókat ahol kell, és még szaladnak is a zaj után. Azonban lehet már az alváshiány hatásának köszönhetően, de nem voltak félelmesek számomra.
Végső soron azt kell mondanom, hogy a film a jó ötlet és ésszerű kivitelezés ellenére az alacsony költségvetés és a beszűkült játszótér áldozata lett. Még éppen a nézhető kategória, de aki jól is akar szórakozni az inkább skippelje.