Ha ez megvan, rá fogunk döbbenni hogy nem véletlenül magasztalják fel az egekbe. A történet maga teljes mértékben megegyezik az 1990-es remake-vel, jelenetről-jelenetre ugyanaz, így ezen nem sok mindent lehet kivesézni. Ezen felül betekintést nyerhetünk milyen volt egy fiatal kori Romero film, amikor még ő is csak a szárnyait bontogatta, és az egész zombi dolog meglehetősen friss volt. Ennek megfelelően érkeznek a hírek is a kis túlélő csoportunkhoz, a rádióban, tv-ben nem győzik hangsúlyozni mennyire hihetetlen értesüléseket kapnak, de mégis igaznak bizonyulnak. Kint valamiféle őrület tombol, és az áldozatokat megeszik a frissen feltámadt halottak. Barbara és a túlélők csoportja próbálgatja a zombik korlátait, keresik a kiutat, és rájönnek hogy ha nehezen is, de elpusztíthatóak, a tűztől pedig félnek. Ugyanakkor egyre csak özönlenek, a ház pedig súlyosan sebezhető, ezért fel kell készülni az ostromra.
Mint ahogy már említettem is, bármennyire próbál az ember objektív lenni, valamit csak azért mert öreg, nem illethetünk hendikeppel. Ezért kénytelen vagyok azt mondani, hogy a maga idejében ütős horrorfilm ma már csak az érdekes és kalandvágyó rajongóknak ajánlott, mert a szegényes jelenetek és a kezdetleges megvalósítás miatt az élmény igazán harmatos, a hanghatások hosszabb távon már bosszantóak, a színek hiánya pedig négyzetgyököt von a dologból.
A rendezőnek és a stábnak benne van a szíve és a lelke, de ez nem hozza be közel a közel fél évszázados hátrányt. Na persze azért nem kell temetni a dolgot, annyira nem rossz. Nyitottabb filmeseknek és nosztalgiára vágyóknak kifejezetten ajánlott klasszikus alkotás.
