A szegény ember Walking Dead-je, vagyis a Z mint Zombi. Ahogy azt már megszokhattuk, a legendás Asylum filmstúdió megpróbálja meglovagolni a Walking Dead által hihetetlen magaslatokba repített zombi szubkultúrát, a szinte már névjegyévé vált gagyi CGI grafikával és
Danny Trejo-val. Ezúttal Danny Trejo nincs, gagyiság viszont annál több.
A Z mint Zombi sorozat alapsztorija a világjárvány kitörése után 3 évvel játszódik, ahol is a társadalom már néhány fős túlélő csoportokba sűrűsödött, akik próbálják valahogy átvészelni a mindennapokat. Persze ez így nagyon szürke lenne, ezért kapunk egy nagyon megosztó kulcsfigurát,
Murphy-t, aki az egyedüli ismert túlélője a zombijárványnak, ennek megfelelően az emberiség utolsó reménye. Ezzel a státusszal együtt jár, hogy minden jött-ment mellé verődik, hogy elszállítsa őt az utolsó megmaradt kutatóállomásra, Californiába, és kész is az alapsztori. Ezt kihasználva a
faszfej kellemetlen modorú Murphy nagyra nőtt gyerekként megállás nélkül szidja/szívatja megmentőit, mivel ugye őt úgysem rakják ki az autóból, de azt alá kell írni, hogy
Keith Allan remekül alakítja a karaktert, és idővel a néző szívéhez nő. A sorozat folyamán tényleges karakterfejlődése van, és még rejtélyes módon emberfeletti erőre is szert tesz a benne növekvő fertőzésnek köszönhetően, ami egy kis színt visz a sorozatba. Sajnos őt körülveszi a névtelen tömeg, A Doki, Tízezer, Warren, Mac és a többiek, akiknek ugyan próbáltak sajátos jellemvonásokat adni, de ez nem igazán sikerült. Vegyük például górcső alá
Cassandra-t, aki alap tagja a csapatnak, minden részben szerepel, de egy jelenetére sem emlékszik az ember, annyira szűrke és semmilyen, de nem sokkal jobb a helyzet ha Warren-t, vagy Garnett-et vesszük alapul. Ez nagyon nagy probléma, hiszen egy sorozatnál alap lenne hogy a néző megszeressen egy-egy karaktert, majd izguljon érte, pláne horror témában.
Bár nem túl sportszerű párhuzamot vonni a Walking Dead és a Z mint Zombi között, de muszáj kiemelni hogy esetünkben három év pusztuló zombikkal teli világvége után, mindegyik karakter kisimult (még ki is sminkelt), semmiféle mentális vagy fizikai nehézség nem mutatkozik rajtuk, mintha csak a hátsó udvarban bohóckodnának és nem az életükért kellene küzdeni minden nap. Ezzel szemben, a Walking Dead minden egyes szereplője teljesen összeroppant és kibaszott túlélési ösztönök hajtotta porhüvellyé alakult, aki már-már beszélni is alig képes, nem hogy bohóckodni.
A jelenetek, CGI és párbeszédek terén az Asylum egyszerűen képtelen elszakadni saját korlátaitól, egymást követik a nevetségesen megrendezett jelenetek, csapatunk menetrendszerűen minden részben belebotlik egy azonnal eszkalálódó megkerülhetetlen problémába, amit most és azonnal nekik kell megoldani, mindezt fájdalmasan fos párbeszédek kíséretében. A fekete humorral telepumpált Murphy-t kivéve, az egész sorozat jobb lenne párbeszédek nélkül.
A sorozat története meglehetősen egysíkú, nincs benne valódi fejlődés, a kiindulópont és a cél adott, de a kettő között minden rész egy különálló kis történetet mesél el, ahol hülyébbnél hülyébb ellenfelekkel, mikroközösségekkel és akadályokkal találják szemben magukat szereplőink. Hol atomrobbanást kell megakadályozni, hol mesterlövész versenyt kell megnyerniük a továbbhaladáshoz.
Hogy valami
jót kevésbé szart is mondjak a sorozatról, a zombik hozzák a szintet. A klasszikus húsevő elpusztíthatatlan lények, jól sminkeltek, sok van belőlük, és veszélyesek is. Az értékelés elég negatívra sikeredett, de ettől függetlenül, aki szereti a Walking Dead-et, vagy egyáltalán a zombis horror-t, az tehet vele egy próbát, esti unaloműzésnek még mindig jobb mint a Twilight.
