Szerencsére a Wasting Away pofont ad a sablonokra, és végre egészen más szemszöget talált a világvégében. Hőseink egyszerű tini suttyók akik egy visszafogott éjszakát vezényelnek, amikor is Mike miért is ne alapon, összedob egy sörös fagyit. A delikvensek többször is felfigyelnek a fagyi feltűnően ronda zöld színére, de végülis négy tinédzser barátunk betunkolja a trutymót és óriási meglepetésünkre zombivá változnak tőle. A csavar viszont ott van, hogy ők ezt nem tudják.
Ahogy döcögünk előre, szereplőinknek annyi észrevételük támad, hogy a fagyi óta kicsit furán érzik magukat, és a kézügyesség mintha romlott volna. Na de annyi baj legyen, mára úgysem terveztek kézimunkát. Mászkálnak a városban, próbálnak kapcsolatba lépni az emberekkel, de mindenki rendkívül gyorsan beszél, mozog, kivéve az atom részeg suttyók, akik agya a történet szerint eléggé lelassult ahhoz hogy képes legyen velük kommunikálni. A fertőzés terjed, szereplőink pedig villámcsapásként rádöbbennek, hogy a jelek szerint ők is a zombihordába tartoznak. Kezeik és lábaik gyakran leesnek, nem éreznek fájdalmat, a pisztolygolyó meg sem kottyan nekik, és az emberi agy egészen könnyen vándorol a gyomrukba. A tini karaktereink részenként eltérőek, kicsit szürkék és unalmasak, mint ahogy maga a film is. A néhány jól eltalált humorcsapda nem sokat lendít a lapos hangulaton. A színészi játék minimális, a jelenetek bénák, egyszerűek, olcsóak, de ez valahol nem zavart, a bugyuta film tulajdonképpen egyben van, nézhető, csak nagyon kevés. A történet és az egészen rendhagyó nézőpont ami viszont megkülönbözteti őt a tömegtől, ezért pedig jár a pirospont. Megnézhető.
