Történetünk valahol kint északon a picsában játszódik, egy újfajta sorozatgyilkos kezdi munkáját az éj leple alatt, meglehetősek szokatlan támadófegyvere mellett pedig az is megkülönbözteti őt a többi gyilokmestertől, hogy az ő áldozatai visszatérnek a halálból. Zombik, vegetatív bamba nők, akik nem agresszívek, inkább csak lassúak és agyhalottak, ami nem is csoda azok után hogy csavarhúzóval végeztek rajtuk lobotómiát. A rendőrség szokás szerint tehetetlen, senki nem lát semmit, és hiába a harminc áldozat, a nyomozást az egyik áldozat korosodó édesapja viszi véghez. A legidegesítőbb jelenet, amikor végleg elvesztettem a hitem abban hogy a film még jó is lehet, amikor az említett édesapa térképen megjelőlt épületekkel, beszámolóval, sőt még képekkel is bizonyítani tudja hogy a gyilkos hol bújkál, de a nagyon fasz nyomozó csak legyint rá, mondván hülye az öreg.
Töredelmesen bevallom hogy nem voltam még gyilkosság szemtanúja és nem is próbáltam még tálalni a bizonyítékokat a rendőrségnek, de erős a gyanúm (reményem) hogy a nyomozói rendszer azért ennél kicsit életrevalóbban működik. Már úgy értem, ha számításba veszünk minden létező idióta faktort, mint például a nyomozói büszkeség, hogy mindenképpen ő legyen az aki megoldja a bűntényt és ne már egy nyugger a poros kukkerével, akkor is legalább megvizsgálná az orra alá tolt bizonyítékokat, és megnézné a helyszínt. Na de végül is még pár áldozat és tökölés után a földhöz ragadt nyomozó csak rászánja magát hogy ellátogasson a helyszínre, ami olyan nyilvánvalóan a gyilkosságok központja hogy még Google mapsról is látszana, csak valahogy a rendőrségnek nem jutott még ez eszébe. A filmben aztán jön néhány csavar, néhány gyilok, üldözés, káosz és a vegetatív zombik is levetkőzik visszafogott természetüket, hogy teret engedjenek a darabolásnak. Ezzel együtt én nem ajánlom a filmet, csak a ráérősebb, megszállott zombi rajongóknak. Nálunk a norvég film csak kispados.
