Insanitarium - 6.4

Egy film 2008-ból amely tökéletes példája a B kategóriás filmeknek. Másodvonalbeli de nem teljesen névtelen színészek, viszonylag ismeretlen rendező, író, szokásos történet, és egy logó a film elején, amire azt mondod hogy ismerős, de valójában nem tudod mihez kötni. Ez nem más, mint a Stage 6 logó, ami Sony Pictures kifejezetten alacsony költségvetésű szalagon gyártott filmek tanúsítványa. Ebből, és az 5.0-ás imdb pontszámból kiindulva nem számíthatunk túl sokra, azonban nekem mégis tetszett a film.

A kezdő jelenet máris megragadja az őrületet, és jól emészthető történetet választ. Jack egy fiatalember, akinek szülei már nem élnek, egyetlen élő rokona pedig Lily, aki viszont egy diliházba került ahol még saját bátyja sem látogathatja. De Jack kreatív srác, nem megy szomszédba ötletekért, és ki is találja, hogy ő eljátssza a népnek az őrültet, hogy betegyék a nővére mellé, akit majd jól kiszabadít. Amit sajnos nem tud, hogy a diliházat egy elfajzott orvos igazgatja, aki olyan beteg hogy még a náci tudósok is vállba veregetnék elismerően. Az hagyján hogy szép lassan emberevő szörnyeteggé gyógyszerezi a szanatórium teljes betegállományát, de a film során még lobotómiát is végez egy injekciós tűvel, mert ő már csak ilyen fasza doki.  Kezd kibontakozni az őrület és Jack mint józan ember észleli a jeleket, megpróbál elegánsan távozni a diliházas szabadságáról, de mégis hogyan? És igen, ez az a kulcsfontosságú pont amit szegény Jack nem igazán talált ki jól, így hiába megy Dr. Gianettihez azzal, hogy ő tulajdonképpen csak tetteti az őrültet, és ha egy mód van rá az esti filmet már szeretné otthon megnézni a zárt osztály helyett, a doktor nem hisz neki, illetve ha hinne sem engedné el, mivel ugye ő is őrült. Szegény Jack marad a szopóágon, és hamarosan sokkal nagyobb gondja lesz annál, mintsem gondolta volna.

Ami miatt tetszett a film, az elsősorban a történet, éppen annyira megcsavart hogy élvezhető legyen, az őrült vonal mindig jól jön egy horrornál, és hab a tortán az ebből fodrozódó zombi tömeg. Van sok vér, gyilok, vágás, szúrás, pislogó neonlámpa, orvosi eszközök nem éppen rendeltetésszerű használata, és helyenként félelmetes is. A zombik itt valójában csak kannibállá tompított mentális betegek, de ez engem egészen addig nem zavar, ameddig lehet tőlük félni. Az imdb-t kicsit lehúzásnak éreztem, nem egy rossz film ez, egyszeri horrornak megfelel. A pontszám nálunk 6.5.