Train to Busan - 8.3

Dél-Korea, és úgy egyáltalán az egész ázsiai földrész egy erősen sajátos kultúrát képvisel és ebbe a filmek is beletartoznak. Nem kell messzire visszanyúlni az időben, hogy eszünkbe jusson néhány egészen tökös dél-koreai horror, mint például az Oldboy, I Saw the Devil vagy a Two Sisters. Mégis, a zombik egy erős vakfoltot képeztek ebben a kiterjedt filmes kultúrával bíró nemzetben, legalábbis én egy említésre méltó zombi-horrort sem tudtam volna említeni, egészen mostanáig.

Előzőleg is lehetett sejteni, hogy valami igazán jó filmre készülnek. Erre engedett következtetni a keleten egészen kiugró 8,5 millió dolláros költségvetés és a relative jó, koreai A-listás színészek. Persze ettől a film még lehetne rossz, hiszen ez a rendező első élőszereplős filmje. Szerencsére nem rossz, sőt, olyannyira nem, hogy eddig magasan ez az év legjobb zombi-horrorja. Zack Snyder-hez hasonlóan, aki szintén egy zombi-horrorral csapott le először a nézőkre, lehet, hogy egy új magasan ívelő karrier születését látjuk.

Kezdjük az elején. Hajnal van, még alig vannak emberek az utcán, de te sajnos utazol a nagyihoz és a vonat baromi korán indul. A nyugati egyébként is egy zombitanya, és még meg sem ittad a reggeli kávéd, így mikor felpattansz a vonatra, semmi gyanúsra nem leszel figyelmes. Cegléd felé közeledve pánik üt ki a vonaton, minden hírcsatorna felkelésről, agresszív egyedekről számol be a fővárosban és több környező településen is, ezért a vonat meg sem áll, csak áthalad mindenhol, de a katonaság már az utcákon van, hogy biztosítsa a rendet. Ekkor kinyílik a vagon ajtaja és bebiceg egy nyakig véres, örülten csapkodó nő, majd ráveti magát az első emberre akit meglát. Többet között ez az a pillanat, amikor rájössz, hogy kurva rossz vonatra szálltál.





A történet nagyon-nagyon dinamikus, a közel két órás filmben szinte nincs is üresjárat, egy percünk sincs unatkozni, hát még a karaktereknek, akiknél folyamatos a pánik, menekülés és a harc a túlélésért, mintha csak a MÁV-on utaznál. Változatos figurákat ad a film, Seok Woo () [Aki mellesleg a való életben is Busan-ban született] egy vérbeli materialista üzletember aki kislányával utazik, Sang Hwa egy hétköznapi, mégis talpraesett és cselekvő erőember () aki terhes feleségét viszi Busan-ba, Jin-hee a tinédzser () aki iskolatársaival utazik, és még egy sor jól kitalált, felépített ember van a filmben, akik tökéletes, összetett kis ökoszisztémát alkotnak a vonaton belül, ami néhány óra alatt egy ideiglenes acélteknőből a világgá alakul számukra.

Ami a filmet számomra először kiemelte a tömegből, hogy a karaktereknek van esze. Nem csupán jobbra-balra verődnek a szét CGI grafikázott élőhalottak között, hanem valóban gondolkodnak, szintidőn belül rájönnek logikusan kikövetkeztethető dolgokra a fertőzöttekkel kapcsolatban, és azt fel is használják a túléléshez.

A másik, ami kivételesen tetszett, a brutálisan jó zombi statiszták, valamint a zombik ábrázolása és sminkje. Szinte a hideg kirázott egy-egy jelenetben a puszta látványuktól is, hát még amikor igazán akcióba lendültek.

A történet előrehaladtával, a sok éves tanulás, szocializálódás, jogi és társadalmi szabályok által felvitt rétegek szépen lassan lebomlanak, megszűnik az udvariasság és az empátia minden formája, egészen addig amíg már tényleg semmi nem marad, csak az egyszerű ösztön, hogy túlélj. A cél érdekében bármit megtehetsz, akárkit feláldozhatsz, terhes anyukát, gyereket, vagy a saját anyádat, lényeg hogy még egy percig életben maradj és meglásd, hova is tart a vonat valójában. Kitudja, talán azt fogod kívánni, bár elsőnek haltál volna meg.