Harold betegsége a Stiff, ami durva fordításban merevséget jelent. Sajnos ez nem afféle merevség aminek a férfiember örül. Végtagjait egyre nehezebben tudja mozgatni, és komoly lelki traumát jelent számára, hogy már a fenekét sem tudja elég körültekintően kitörölni, ám ekkor jön Penny, a duci és aranyos ápolónő, aki odaadó munkájával visszafordítja a folyamatot, és Harold szépen lassan gyógyulni kezd. Ez nem is baj, hiszen a betegség következő fázisa a beszédképesség megszűnése, amit hörgés/morgás vált fel, harmadik fázis pedig a teljes zombi lét beteljesülése.
A történet és az események lefolyása rettentően lassú és álmosító, egy falatnyi akció sincs az egész filmben, viszont minden szereplő életébe nyerhetünk egy apró betekintést, és a film egyetlen ereje ebben rejlik, ha az ember elég nyitott, akkor át tudja érezni az egyes karakterek nyomorát. Emellett még akár a történetet is egészen eredetinek lehet tekinteni, hiszen menet közben kiderül, hogy a "merevség" terjedőfélben van és folyamatosan szedi áldozatait, gyógymód egyelőre nincs és egyértelmű forrás sem.
Természetesen ez rettentően kevés ahhoz hogy jó filmről beszéljünk, sőt. Ami igazán halálcsapda, hogy az ember fia leül egy vígjáték-horror-zombi film reményében, és egy drámát kap cserébe egy vénemberrel aki nem tudja kitörölni a seggét. Mellékszálon megkapunk három idiótát, akik közszolgálati munkát teljesítenek, ami lényegében annyit jelent hogy a pusztában szaladgáló zombikat baseball ütővel és csavarkulccsal verik agyon, aztán fényképezkednek a tetemek mellett. Természetesen két szálunk a csúcsponthoz közeledve egymásba fonódik, és egy pattanásig feszült pillanatban Haroldnak választania kell, zombiként kíván meghalni, vagy emberként élni, ésatöbbi.
