A Sétáló agyhalottak a maga műfajában lehetne jó film, ha nem lenne szar. A film megpróbálja egybegyúrni a Walking Dead és a Warm Bodies sztoriját, és átemel dolgokat még több neves produkcióból, mint például Shaun és Ed karaktere a Haláli Hullák Hajnalából, vagy a pláza a Holtak Hajnalából. Részint sikerül is elkapni egy-egy jellegzetes karakter gyenge pontját és kifigurázni.
A baj az, hogy a poénáradat nagyjából 20 percig tart ki, utána viszont a film teljesen leül, kihalnak a vállalható poénok, a cselekmény is megáll, semmi nem történik, és ezt nem engedheti meg magának egy paródia. 6 évad alatt az eredeti sorozat annyi karaktert és eseményt ölelt fel, hogy bőven lehetett volna poénokat kiélezni belőlük, csak hogy néhányat említsek, volt félszemű kormányzó, színesbőrű ninja csaj és koreai pizzafutár is, amiből azért nem nehéz poént kovácsolni. Az egyetlen karakter aki végig szórakoztató volt számomra az Darnell (vagyis Daryl) a játék nyílpuskájával és suttyó hunyorításával.
Ijesztő dolog nincs a filmben - leszámítva a színészi játékot - ezért erre kár is időt pocsékolni, a zombik paródiához elmennek, de túl nagy hangsúlyt kapott az erőtlen történet és a gagyi humortalan párbeszédek, ami olyan mélyre sodorja a nézőt hogy inkább lenne tényleg egy sétáló agyhalott.